A magyar parlagi szamár színe lehet egérszürke, barna, fekete. Jellegzetes jegye a szíjaltság és a vállkereszt, a lábakon pedig az esetenkénti haránt irányú zebroid csíkok. Mindegyik színváltozatban gyakori a világos hasalj (fecskehas). Legértékesebb tulajdonságai a szilárd szervezet, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség, az igénytelenség, a szívósság, békés természet, munkabírás és sokoldalú használhatóság, a hosszú élettartam. Vérmérséklete nyugodt, jóindulatú és tanulékony.
A négyezer évvel ezelőtt Afrikában háziasított szamár a római birodalom terjeszkedésével jutott el Európa többi, északabbra fekvő országába, így hazánk területére is. A szamár használata a juhászatban a XVII-XVIII. századtól követhető nyomon, és főleg a Duna jobb partjának, valamint a Duna-Tisza közének juhászai használták előszeretettel hátas, málhás és igás állatként. A II. világháború után főleg a háztáji, kisegítő gazdaságok igás állatta lett, míg napjainkban hobbi állatként hódít teret. A magyar parlagi szamarat 2004-ben ismerték el fajtaként!
Magyarország állományának legnagyobb része közepes termetű (110-130 cm marmagasság), de előfordulnak a kis (110 cm alatti) és nagy (130 cm feletti) termetű egyedek.  Az országban négyezer körüli egyed található, számuk inkább stagnál. Örvendetes a hobbiból tartott szamarak számának növekedése, különösen a tanyai lakóházak tulajdonosainak körében.

 

×

Cart